3. nap

Már alig vártam, hogy végre elindulhassak az iskolába. Körülbelül hússzor átöltöztem, végül egy egyszerű, farmer-ing kombináció mellett döntöttem. Befontam hosszú, világosbarna hajamat, és kihúztam a szememet. Még azt is leellenőriztem, hogy minden cuccom megvan-e. Az idő azonban ellenem dolgozott, még egy bő negyed órám volt, hogy elinduljak. Így hát inkább a konyhába mentem, hogy előszedjem a tízóraimat, és bekapjak valamit reggelire. Anya és apa már rég elmentek dolgozni. Az én családom messze nem volt olyan gazdag, mint Harry és Lisa szülei. Apa orvos volt a közeli kórházban, munkájából adódóan szinte soha nem volt itthon. Anya egy bankban dolgozott, általában kora reggeltől délutánig bent volt. Így a reggeleket már évek óta egyedül töltöttem.

Tejet töltöttem a müzlimre, majd állva bekanalaztam a reggelimet, úgy néztem az utcán sétáló embereket. New York külvárosában laktunk, mégis rengeteg ember élt errefelé. A városban ritkán szoktam megfordulni, általában Lisa szokott elrángatni magával vásárolni. Én soha nem tehettem meg, hogy a drága boltokban bármit is vegyek, ezért világéletemben csak nézelődtem, és véleményeket mondtam a ruhákra, amiket barátnőm felpróbált.

Még öt percem volt indulásig, így lassan összeszedtem a holmimat, még egyszer megnéztem magam a tükörben, majd az órára pillantottam. Egy perc. Felkaptam a kulcsomat és a táskámat, majd kimentem. Kellemes, késő őszi idő volt, az ég kék volt és felhőmentes. A telefonomon gyorsan megnéztem az időjárás-jelentést. Majd bezártam a házat, és elindultam. Megnéztem az időt. Tökéletes.

- Szép telefon – jegyezte meg hirtelen mögöttem az imádott hang.

Harry a vállamra tette a kezét, én pedig rémülten lezártam a képernyőt.

- Sony Xperia Z? – kérdezte.

- Igen. Jó reggelt, Harry! – mosolyodtam el.

- Ohayou, Ana-chan! – vigyorgott le rám.

Egy fejjel magasabb volt nálam, bár én se voltam egy alacsony teremtés a 176 centimmel.

- Megnézhetem?

- Persze – adtam át neki a kincsemet. Sokáig spóroltam rá, ezért nagyon vigyáztam vele. Nem szoktam akárkinek a kezébe adni, féltem, hogy leejti és összetöri. Harry kezében azonban megbíztam. A gondolatra elvörösödtem.

- Jó kép – vigyorodott el Harry, és felém fordította a telefon képernyőjét.

Az arcom valószínűleg pipacsvörösre váltott. A képen én és Lisa pózoltunk, pizsamában, kócos hajjal, az ágyamon. Két héttel korábban készült a fotó, mikor Lisa nálunk aludt.

- Héé! – szégyenemben csak elkeseredetten próbáltam kikapni a kezéből a telefont.

- Most mi a bajod? Szerintem tényleg jó kép.

Szégyenlősen körbenéztem. New York dolgozó emberei nem törődtek velünk, ismerősöket se láttam a környéken, így végül megnyugodtam.

- Amúgy is, láttalak már pizsamában – jegyezte meg Harry fél perc múlva, továbbra is vigyorogva.

- Mégis mikor? – újra elvörösödtem.

- Mondjuk abból kifolyólag, hogy szinte minden hónapban nálunk alszol.

- Ja, tényleg – mosolyogtam zavartan.

Pár perc múlva visszaadta a telefont:

- Semmi meztelen vagy perverz kép?

- Mi bajod van? – kérdeztem döbbenten.

Harry vigyorogva megpaskolta forró arcomat.

- Nyugi, csak vicceltem. Te túl jó lány vagy ahhoz, hogy ilyen képeid legyenek.

Már teljesen zavarba jöttem. Vajon dicséretnek szánta, vagy gúnyból jegyezte meg?

- Tényleg Harry Smith a pasid? – ült le mellém matekon Alice Greene, akivel addig egy szót sem váltottam. Ezt annak tudtam be, hogy Charlotte legjobb barátnője volt.

- Ezt mégis honnan a francból veszed? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Charlotte mondta tegnap, hogy együtt lógtok, és ma is kettesben jöttetek suliba. Smároltatok már? – dőlt felém műszempilláit rezegtetve.

- Nem smároltunk, mert nem járunk. Eddig is együtt jöttünk iskolába. Amúgy pedig, kurvára nem áll jól neked ez az ártatlan szemezés. Nem fogsz vele se elcsábítani, se kiszedni belőlem azt, ami meg sem történt. Most pedig, takarodj Lisa helyéről. Ja ne!

Alice döbbenten nézett rám, és én is meglepődtem magamon. Nem csak azért, mert a suli mintatanulójaként elküldtem a bús francba az egyik osztálytársamat, hanem mert japánul mondtam neki búcsút.

Suli után ezt elmeséltem Lisának is, aki csak nevetett a történteken:

- Miről le nem maradok! Büszke vagyok rád, Ana!

Zavartan elmosolyodtam, majd leadtam neki a leckét.

Utána átmentem Harry szobájába, hogy folytassuk az animét.

A mostani négy rész után kezdtem rájönni a szabályokra, és már pár kártyára és képességére is emlékeztem. Harry láthatóan büszke volt arra, hogy sikeresen felvettem a történet cselekményét.

- Ana, ha végeztünk a sorozattal, megmutatom neked a YGOTAS-t is.

- YGOTAS? Az mi?

- Yu-Gi-Oh! The Abridged Series. Kurtított paródiasorozat. Végül is a 4Kids verzió paródiája, az ott használt nevekkel, szinkronnal, bakikkal. Mondjuk, ehhez a 4Kids verziót is ismerned kell…

- Nem gond, hétvégénként meg tudom nézni a 4Kids verziót. Így legalább látom a különbséget.

- Amúgy, tetszik?

- Igen – nevettem zavartan. Kezdtem megérteni, miért menekült folyton az animék világába Harry. Azonban arra is szerettem volna ráébreszteni, hogy ezzel nem oldja meg a problémáit.