Vége

Sziasztok!:)
Úgy döntöttem, nem itt folytatom a történetet, hanem wattpadon. Akit érdekel a folytatás, az itt megtalálhatja:
http://www.wattpad.com/story/38550130-56-nap

10. nap

- Szerintem ez olyan szomorú – mondtam, miután az animéből is megtudtam azt, amit Harry néhány napja mondott. Abban is reménykedtem, hogy a téma felvetősédével még többet ki tudok deríteni a lányról, akit szeret.

- Lesznek itt még szomorúbb dolgok, ez csak a jéghegy csúcsa – válaszolta.

Ránéztem, ő azonban nem figyelt. Az egérrel kattintgatott, közben magában mormogott. Valószínűleg nem fogok megtudni semmit.

- Tudod… - kezdte.

- Igen? – kaptam fel reménykedve a fejemet.

- A múltkori beszélgetéssel kapcsolatban. Felejtsd el, amit mondtam.

Csalódottan lehajtottam a fejemet. Eszembe jutottak Lisa szavai: „Ezután mondtam neki, hogyha játszadozni merészel az érzéseiddel, felgyújtom a szobáját.” Lehet, hogy Harry azt hitte, játszadozik velem, és inkább visszavonta a szavait? Ha elmondanám, hogy nem bántott meg, akkor az is kiderülne, hogy tudok a beszélgetéséről Lisával. Így hát jobbnak láttam, ha csendben maradok. 

8. nap

Másnap már Lisa is jött iskolába, a hangulat azonban sokkal hidegebb volt, mint korábban. El se tudtam képzelni, vajon miért veszekedhetett Harryvel, de nagyon csúnyán összekaphattak. Egyikük se mondott semmit, én pedig végül rájuk hagytam.

Délután, miközben Lisával tanultam, végre megszólalt a barátnőm:

- Tudod… Harry sokkal boldogabbnak tűnik azóta, hogy elkezdtétek azt a Yu Yu Hakusho-t vagy mit.

- Yu-Gi-Oh! a neve.

- Leszarom. Szóval… beszéltem ezzel kapcsolatban Harryvel. Megkérdeztem tőle, hogy mit érez irántad.

Lefagytam, és döbbenten Lisára meredtem.

- Hogy. Mi. A. Jó. Büdös. Kurva. Eget. Csináltál? – kérdeztem lassan tagolva.

- Erre elkezdett veszekedni velem, hogy nem tartozik rám. Én meg válaszoltam, hogy de, mert a legjobb barátnőmről és a bátyámról van szó.

Levegő után kapkodtam.

- Aztán azt kérdezte, hogy miért baj az, ha megosztja valakivel a hobbiját? Én mondtam, hogy nekem ezzel semmi bajom sincs, és megmondtam neki, hogy nem akarom, hogy hiú reményeket táplálj iránta.

- Megmondtad neki, hogy szeretem!?

Ez nem jó. Ez nagyon nem jó.

- Neeem, egy szóval se mondtam ilyet.

- De utaltál rá.

- Erre teljesen elvörösödött, és azt mondta, hogy úgyse fogsz beleszeretni.

Igaza van. Nem fogok. Mert már szeretem őt.

- Ezután mondtam neki, hogyha játszadozni merészel az érzéseiddel, felgyújtom a szobáját.

Hatalmas fenyegetés. Úgyse tenné meg. – gondoltam, miközben a szemeimet forgattam. Szerencsére Lisa észre se vette.

- Szóval emiatt vesztünk össze. Száz szónak is egy a vége, ha a bátyám összetörné a szívedet, csak szólj, én pedig intézkedni fogok, hogy soha a kurva életbe ne nézzen egy lányra se.

- Azzal, hogy felgyújtod a szobáját?

- Igen. Az animés csajaira gondoltam.

- Á, értem.

Inkább a matekfüzetemmel kezdtem el közelebbi kapcsolatba kerülni, mint hogy tovább hallgassam Lisát. Tehát ezért vesztek volna össze? Lisa szavaiból nem azt szűrtem le, hogy Harryt olyan sok lány rajonganá körül, így még jobban elbizonytalanodtam az előző napi beszélgetésünkkel kapcsolatban. Mégis, kire gondolhatott?

7. nap

Reggeli és újabb négy rész után aztán hazamentem, hogy tanulhassak.

- Pegasus egy kibaszott köcsög – foglaltam össze a véleményemet a történetről.

- Én meg tudom érteni a céljait.

- Miért? Csak tönkreteszi a többiek életét. Elrabolta Yugi nagyapját és Mokubát, lelki terrorba taszította Yugit és Kaibát…

- Igaz, te még nem tudod, mi a célja… Mindegy, spoiler. Szóval, Pegasus beleszeretett egy nőbe, aki aztán meghalt, és fel akarja támasztani az Ezeréves Ikonok és Kaiba kivetítő rendszerének segítségével. Legalábbis így emlékszem, valami ilyesmi a célja. Bevallom, már rég láttam a YGO-t.

- Szóval, végül is a szerelméért teszi ezt, igaz? – kérdeztem.

- Igen.

- Te képes lennél a szerelmedért átgázolni másokon? – néztem a szemébe.

- Attól függ. Ha megéri a lányért harcolnom, képes lennék embert is ölni – válaszolta. A szemében olyan komolyságot és elszántságot láttam, hogy végigfutott a hátamon a hideg.

- Nem kéne ennyire komolyan venned. Lehet, hogy azt hiszed, megéri a lányért harcolni, aztán kiderül, hogy valójában semmit se ér.

- Akiért én harcolni akarok, számomra a mindenséget jelenti – mosolygott rám -, szóval megéri.

Elbizonytalanodtam. Szeretne valakit? De vajon kit? Még sosem láttam, hogy más lányokkal lógna. Bár, a suliban ki tudja, elég sok lány jár az osztályukba.

- Én megyek haza, még tanulnom kell – álltam fel.

- Jó, hazakísérlek – a hangjából enyhe csalódottság csendült ki.

Valami rosszat mondtam volna? Lehet, hogy azt várta, hogy megkérdezzem, ki az a lány?

Délután nehezen tudtam a tanulásra koncentrálni, végig azon járt az eszem, hogy ki lehet az a lány. Lehet, hogy valami animés ő is. Nem ismerem Harry baráti körét, így nem tudhatok semmit biztosra. Addig a pillanatig meg voltam győződve arról, hogy Harrynek nincsenek barátai. De tévedtem. És van egy lány is, akit szeret… 

6. nap

Éjfél múlt egy perccel. Kezdtem fáradt lenni. Nem szokásom, hogy sokáig fent maradjak, de mikor Lisánál alszom, mindig próbálom tartani magam.

- Hé, Ana, ugye, hogy egy film mennyivel jobb, mint egy anime? – kérdezte Lisa.

- Csak a YGO-ból láttam 20 részt. Ennyiből nem tudom megállapítani a különbséget – válaszoltam, miközben próbáltam elnyomni egy ásítást.

- Itt azt kellett volna mondanod, hogy „Igen, Lisa, teljesen igazad van!” – mondta Lisa kicsit dühösen.

- Bocs.

Lisával a második vagy a harmadik szerelmes filmet néztük. Még az első le is kötött, a másodiktól már annyira nem érdekelt semmi, és inkább próbáltam nyitott szemmel aludni, ami, valljuk be, nem sikerült.

- Még mit akarsz megnézni? – kérdeztem.

- Ez lesz az utolsó film.

Visszafojtottam egy megkönnyebbült sóhajt. A következő pillanatban azonban ülve elaludtam a kanapén.

Erős karok fogtak körül. Éreztem, hogy felemelnek, majd elindulnak velem. Drága tusfürdő és sampon illata kúszott az orromba. Lassan kinyitottam a szememet, és Harry arcát láttam alulnézetből. Aztán rájöttem, hogy ő visz. A meglepetéstől összerázkódtam, mire aggódva lenézett.

- Bocsi, felébresztettelek? – kérdezte aztán megnyugodva.

- Elaludtam? – kérdeztem vissza.

- Igen, Lisa jött, hogy megkérjen, vigyelek a szobájába. Hogy nézne már ki, ha a vendég a kanapén aludna? – beszéd közben sem állt meg, hogy letegyen.

Éreztem, hogy kezdek elvörösödni. Még szerencse, hogy már lezuhanyoztam és fogat mostam.

- Nem vagyok nehéz?

- Nem. Letegyelek?

- Ha nem akarod, nem muszáj.

- Akkor nem teszlek le.

Magamban megkönnyebbülten elmosolyodtam. Ha nem érezne irántam semmit, biztos rég letett volna.

Belökte Lisa szobájának az ajtaját, majd gyengéden az ágyra dobott.

- Lisa még leszedi a maszkját, aztán jön ő is.

- Maszk? – nem értettem, mire gondol.

- Smink.

Egy pillanatnyi csend állt közénk.

- Jó éjszakát, Ana!

- Jó éjt, Harry!

Kiment és bezárta az ajtót. Kicsit meglepett, hogy nem japánul mondta, de annyira nem zavart. Aztán hirtelen beugrott, hogy én már a sminket is lemostam magamról.

Úristen! Harry Smith smink nélkül látott engem! És pizsamában vitt Lisa szobájába! És melltartó se volt rajtam! Ez kurvaciki!

Égő fejjel bebújtam a takaró alá, és a párna alá dugtam a fejemet.

- Anastasia Grey, te egy kibaszott idióta vagy! Hülye, hülye, hülye!

Lisa lépéseit hallottam a folyosóról, így kimásztam a párna alól. A hajam úgy állt, mint a szénakazal, de nem érdekelt.

Lisa kinyitotta az ajtót, lekapcsolta a villanyt, majd a sötétben elindult felém. Mikor mellém ért, fogta magát, és rám dőlt. A döbbenettől kifogyott a levegő a tüdőmből, Lisa pedig meglepetten felállt, de előtte még megnyomorgatta a gyomromat a kezével. Nevetésbe törtem ki, Lisa pedig két másodperccel később csatlakozott hozzám.

- Bocsi, Ana, azt hittem, a másik oldalon vagy.

- Én meg azt hittem, agyon fogsz nyomni.

Lisa bemászott mellém az ágyba, majd csendben megkérdezte:

- Harry… mondott valami furcsát?

- Ha az furcsának számít, hogy nem japánul mondott jóéjszakát, akkor igen. De amúgy nem, miért?

- Semmi. Jó éjszakát, Ana!

- Jó éjt, Lisa!

Másnap nyolc után ébredtem fel. Lisa még aludt, így úgy döntöttem, a telefonomon ütöm el az időt. Harry általában ebéd előtt szokott felkelni, mikor náluk vagyok, mert hajnalig fent van. Én el se tudtam képzelni, hogy lehet addig fent lenni. Biztos is voltam benne, hogy ez nem egészséges, ráadásul ki se tudja aludni magát rendesen.

Körülbelül egy óra múlva Lisa is felkelt.

- Mióta vagy fent? – kérdezte, miközben egy hatalmasat nyújtózott.

- Egy órája – válaszoltam.

- Nem vagy éhes?

- Egy kicsit. De nem Harry főz?

- Csak vacsorát. Mit kérsz reggelire? Hot-dog, palacsinta, gabonapehely, szendvics…

- Gabonapehely jó lesz.

- Oké, a konyhában van, a legszélső faliszekrényben. Jó étvágyat! – a következő pillanatban visszahanyatlott a párnára.

Nagyot sóhajtottam, és lementem, hogy elkészítsem magamnak a reggelimet.

Legnagyobb döbbenetemre egyenesen Harrybe futottam bele, aki éppen kávét főzött magának.

- Ohayou, Ana-chan! – ásított egy hatalmasat.

- Neked is, Harry. Te mit keresel fent ilyen korán?

- Most kivételesen lefeküdtem azután, hogy letettelek. És te?

- Éhes vagyok.

- Lisa?

- Alszik.

- Szép kis vendéglátó. Baszik megetetni a barátnőjét. Mit kérsz? – kérdezte idegesen.

- Nem szükséges, én is meg tudom csinálni… - próbáltam menteni a helyzetet.

- Még mit nem! Mit kérsz?

- Gabonapelyhet. De előbb a tejet, utána a pelyhet.

- Értettem, hozom mindjárt.

Pillanatokon belül már a reggelim az orrom előtt volt az asztalon.

- Köszönöm szépen! – inkább nem tettem hozzá, hogy nem kellett volna.

Harry nagyon feszültnek tűnt. Miután megitta a kávéját, felment.

Szétnéztem a modern konyhában, ami kétszer akkora volt, mint a miénk. Az ajtó mellett balra volt az asztal a székekkel, aminél én is ültem. Mellette volt egy pult, mosogatógép, mosogató, sütő, felette faliszekrények. A hátsó falat szinte teljesen elfoglalta az ablak. A másik falnál volt a hatalmas hűtő, egy újabb pult, ami fiókokkal és szekrényekkel rendelkezett. Aztán ott volt még Masi, amit én italkészítő szerkezetnek neveztem. Nemcsak hideg és meleg vizet tudott adagolni, hanem kávét, teát és forró csokit is főzött, de lehetett hideg és meleg kakaót is csináltatni vele.

A pultok feketén csillogtak, soha nem volt rendetlenség vagy kosz, ahogy a szekrényekben is mindig minden rendben sorakozott. Az asztal is állandóan tiszta volt.

Beraktam a tálkámat és a kanalamat a mosogatógépbe, majd vissza felmentem.

Mikor beléptem Lisa szobájába, barátnőm már nem volt ott. Minden bizonnyal a fürdőszobában szépítette ki magát. Én is összeszedtem a ruháimat és a neszesszeremet. Közben feltűnt, hogy az ágy is be lett ágyazva.

A fürdő előtt aztán a kilépő Lisába futottam.

- Szia, Ana! – mosolygott rám – Megreggeliztél?

- Igen, Harry csinált nekem… - be se tudtam fejezni a mondatot, Lisa tekintete elsötétült, majd elsétált.

Mi a franc folyik itt? Veszekedtek volna?

Vállat vontam, és bementem a fürdőbe, hogy emberi kinézetet varázsoljak magamnak.  

Mikor később szóbahoztam ezt Lisa előtt, ő csak legyintett, és azt mondta, hogy ne avatkozzak közbe a családi ügyeikbe. Amikor Harryt kérdeztem, ő csak azt válaszolta, hogy megoldják a problémáikat.

Újabb négy résszel gyarapodva hajtottam álomra a fejemet, azon gondolkodva, hogy most vajon mi baja van a barátnőmnek és testvérének.

5. nap

- Ana, annyira sajnálom! – szólt Lisa hangja a telefonon keresztül.

- Jóreggelt… - ásítottam egy hatalmasat – Tudod te, hogy hány óra van?

- Teljesen kiment a fejemből, hogy nálunk alszol! – a kérdésemet figyelembe se vette.

Ránéztem az éjjeliszekrényemen lévő digitális órára, ami éppen hajnali 5 óra 6 percet mutatott. Fél perccel korábban keltem fel a telefonom csörgésére, amikor pedig felvettem, Lisa bűnbánatos hangja szólt belőle.

- Nem haragszom, csak hagyjál aludni – válaszoltam.

- De ugye, ugye nálunk alszol? – kérdezte kétségbeesetten.

- Igen. Én nem felejtettem el. És most szeretném tovább folytatni az alvást.

- Azonnal rendet rakok!

- Lisa. Öt óra van. Hova a francba sietsz ennyire?

- … Basszus, tényleg. Úristen, Ana, annyira sajnálom, hogy felébresztettelek!

- Lisa, soha nem fogok megbocsátani, ha két percen belül nem teszed le a telefont.

- Értettem, bocsánat! Izé… jó éjszakát? Vagy jó reggelt?

- Szia, Lisa!

- Szia! Ne felejtsd el!

Letettem, és visszadőltem a párnára. Anyáék nemsokára felkelnek.

Kiszálltam az ágyból, úgy döntöttem, csinálok kávét nekik. Alig találkozok velük, kár lenne elszalasztani az alkalmat, amit velük tölthetek.

- Jó reggelt, Anastasia! – köszönt apa meglepetten, amikor belépett a konyhába.

Néhány tanáromon kívül egyedül ő szólított mindig a teljes nevemen.

- Szia, apa! – válaszoltam, miközben kiöntöttem a kávét.

- Miért keltél fel ilyen korán?

- Lisa felhívott, mert elfelejtette, hogy náluk alszom. Hússzor bocsánatot kért, mielőtt sikerült elhitetnem vele, hogy nem haragszom.

- Á, értem. Szóval a hétvégén Lisáéknál leszel. Jó is, mert most hétvégén megint tovább leszek a kórházban. Legalább nem leszel egyedül.

- Ana, jó reggelt! – lépett be anya is.

- Szia, anya!

- Máskor nem akarsz kávét csinálni? – kérdezte, miközben elvette tőlem a csészét.

- Szólj Lisának, hogy keltsen fel legközelebb is hajnali ötkor.

Anya halkan nevetett. Nagyon régen láttam utoljára nevetni.

A szüleim sokkal öregebbnek tűntek a valós koruknál, stresszes és fárasztó életüknek köszönhetően. Apa hajában már több volt az ősz hajszál, mint az eredeti fekete, anya pedig évek óta nem járt fodrásznál. Mindig én vágtam a haját, ami sose sikerült tökéletesre. Váll alá érő, göndör, szőkésbarna haját mindig összefogta.

- Mintha apád azt mondta volna, hogy Lisáéknál alszol – mondta, miközben kortyolt egyet a kávéjából.

- Igen, emiatt hívott is fel. Nem baj?

- Dehogyis, menj nyugodtan! Legalább nem leszel egyedül itthon.

- Miért, mész valahová? – kérdeztem meglepetten.

Míg apa hét napból hetet végigdolgozik, addig anyának legalább a hétvégéi szabadok szoktak lenni.

- Bocsánat, erről neked még nem beszéltem. A főnök megkért, hogy kísérjem el Franciaországba, mivel ott lesz most konzultáció. Egyedül én beszélek anyanyelvi szinten franciául a csapatban. Jó is lesz kicsit gyakorolni, kezdek felejteni.

- Meddig leszel külföldön? – kérdeztem.

- Négy nap. A konzultáció hétfőn lesz, de a főnök szeretne már korábban is ott lenni. Vasárnap nem akart utazni, ezért indulunk szombaton. Vagy kedd este, vagy szerda reggel indulunk el, bár nekem a szerda jobb lenne, mert akkor egész nap tudnék pihenni, nem kéne rögtön dolgozni mennem.

Alig vártam, hogy végre eljöjjön a délután. Gyorsan hazaszaladtam, összeszedtem a cuccomat, és már rohantam is Lisáékhoz.

- Ana! – épphogy beléptem a házba, Lisa már a nyakamban volt.

- Jobban vagy már? – kérdeztem, miután jó erősen magamhoz szorítottam.

- Persze, semmi bajom!

- Konnichiwa, Ana-chan! – köszönt Harry a lépcső tetejéről.

Benéztem a konyhába, de nem láttam ott a szüleiket. Vagy dolgoztak, vagy az első emeleten lévő nappaliban voltak.

- Gyere, rengggeteg dologról kell beszélnünk! – húzott maga után Lisa, a rengeteget külön kiemelve.

Mielőtt még eltűntem volna Lisa ajtaja mögött, intettem Harrynek, aki nevetve figyelt minket.

- Szóval, első kérdés… - kezdte Lisa.

- Hé, hé! Azt mondtad, beszélgetni fogunk. Kérdésekről nem volt szó.

- Ez is beszélgetés. Szóval, csókolóztatok már?

- Mégis kivel? – kérdeztem döbbentem.

- Hát Harryvel! Négy napja, minden nap bezárkóztok a szobájába. Mit csináltok?

- Animét nézünk.

- Ana, ne gyere már ezzel a hülye kifogással!

- Nem kifogás, ez az igazság.

- Ne szívass, most komolyan? Még jó, hogy Harryvel nem beszéltem erről, akkor kiderült volna, hogy szerelmes vagy belé.

- Lisa, ne ilyen hangosan! – tettem a szájára a kezemet.

- Animét néz, úgyse hall.

- És a szüleid?

- Kaliforniában vannak.

- Ja, jó… Kaliforniában? – kérdeztem döbbenten.

- Igen, anya unta az itteni levegőt, szóval elmentek Kaliforniába egy kicsit.

Mi talán akkor tudnánk elmenni Kaliforniába, ha fél évig nem költenénk semmire az ételen kívül… Ne, Anastasia, ne féltékenykedj, nem jó dolog. A féltékenység csak tönkreteszi a barátságot.

- Értem, az jó – csak ennyit bírtam kinyögni.

Ezután Lisa elkezdett mindenféléről beszélni, én pedig csak hallgatni tudtam. Hirtelen megéreztem a szakadékot kettőnk között, a hidat pedig láttam leomlani.

- Na, mit gondolsz? – kérdezte Harry a négy rész után.

- Bocsi, annyira nem figyeltem. De az tetszett, amikor Kaiba egy lappal megállította a pisztoly kakasát.

- Ez most komoly? Azt hittem, kiakadsz, hogy mennyire lehetetlen!

- Kaiba menő, ő képes erre – válaszoltam mosolyogva.

- Van benne valami.

- Nem tudom elhinni, hogy Bakura és Mokuba hangja nő.

- A japán szinkronszínészek profik. Az amerikaiak szarok.

- Hé, most szaroztad le a saját anyanyelvedet! – válaszoltam nevetve.

- Nem a nyelvemet, csak a szinkronszínészeinket. Na, de át is adlak Lisának. Ó, ha éhes vagy, szólj, csinálok valamit.

- Te szoktál főzni? – kérdeztem meglepetten.

- Nem mindig. Minden héten más főz. Ezen a héten én. Anyáék biztos ezért is mentek el – nevetett.

- Mert? – egyre zavartabb lettem.

- Majd meglátod.

- Ez… mi? – néztem a tányéromba.

Valami levesnek tűnt, hosszú tésztával, és… tojással?

- Ramen. Finom – válaszolta Harry.

- Már megint ilyen kínai szart eszünk? – kérdezte dühösen Lisa.

- Ez japán – válaszolta nyugodtan Harry.

- Szarom le! Rendes ételt akarok, baszd meg! Ezért utálom, ha te főzöl!

- Itadakimasu! – Harry egy szuszra kimondta a számomra nehéznek tűnő szót.

Ezután Lisa felállt, és kiszaladt a konyhából.

- Hova mész, Lisa? – szólt utána Harry.

- Rendelek valamit. Ana, te is kérsz?

- Nem, én megkóstolom.

Lisa morgott valamit, majd telefonálni kezdett.

Megkóstoltam a levest. Harry hatalmas szemekkel nézett rám.

- Nem is olyan rossz – mondtam.

Harry megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Na, ezért mondtam, hogy anyáék miattam mentek el.

Csendben ettünk tovább, és így nyugodtan gondolkozhattam. Lisa kirohanását kicsit túlzásnak véltem. Havonta egyszer kibírja, ha japán ételeket ehet. Bár abban igaza lehet, hogy Harry már lassan inkább japán, mint amerikai. Japánul beszél, japán kajákat eszik, animéket néz…

- Miért vagy ennyire japán? – tettem fel a kérdést, ami foglalkoztatott.

Harry rám nézett, szeméből sütött a szomorúság.

- Én ebbe a világba menekültem.

- Mégis, mi elől?

- A Földön élő önzőség, gonoszság és embertelenség elől.

4. nap

- Bakura olyan cuki! – dőltem hátra a négy rész után.

- Persze, főleg, mikor az elmebeteg énje előjön – válaszolta Harry, majd rádőlt a vállamra.

- Hé! – ellenkezést színlelve megmozgattam karomat, valójában viszont a szívem táncot lejtett.

- Mi a probléma, Ana-chan? – kérdezte fáradt hangon.

- Szoktál te aludni? – feleltem kérdéssel a kérdésre.

- Néhanapján muszáj vagyok – majd felegyenesedett – Nem értem a nőket!

- Ez hogy jön ide? – kérdeztem elképedve.

- Az animékben általában, ha a fiú a lány vállára hajtja a fejét, a lány elpirul, elmosolyodik, majd elkezdi simogatni a fiút.

- Törjem ki a karomat, vagy, hogy képzelted te a simogatást?

- Az animékben működik.

- De ez itt a valóság.

- Két karod van.

- Lusta vagyok felemelni.

- Undok.

- Otaku – zártam le a vitát.

Zavarában elmosolyodott, majd kikapcsolta a gépét. A szoba elsötétedett, mivel a képernyő fénye volt addig az egyetlen fényforrás.

- Mit csi…? – kérdeztem, mikor is gyengéden befogta a számat.

- Ssh – válaszolta.

Így maradtunk pár másodpercig, majd levette kezét a számról. Saját ujjaimat az ajkam elé tettem, és elpirultam. Hallottam, hogy felállt, így némán füleltem. A következő pillanatban teljesen elvakított a villany. A szememhez kaptam kezeimet.

- Hé, ez most mire jó?

- Bosszú, amiért nem simogattál meg.

- A bosszúállás mestere vagy, Harry.

- Tudom jól – elvettem a kezeimet a szemem elől, így láthattam büszke mosolyát.

A következő pillanatban már a szobáját néztem. Ahhoz képest, hogy fiúé, tökéletes rend volt. Az ajtótól jobbra volt Harry hatalmas ágya, a falakon poszterek különböző animékről. Az ággyal szemben volt egy komód, rajta a hatalmas plazmatévé, körülötte minden, ami egy tinédzser szemének és szájának ingere: hifi, Xbox, DVD-lejátszó, filmek, játékok, miegyéb. Balra egy ruhásszekrény volt, amiben valószínűleg több holmi volt, mint amivel én rendelkeztem. A szekrényre merőleges falon két polc húzódott, tele animés figurákkal, könyvekkel, mangákkal. A sarokban volt a hatalmas íróasztal a számítógéppel és az iskolai tankönyveknek fenntartott komóddal. Az íróasztal mellett, a falnál, s így az ablak előtt volt eredetileg a szék, amin ültem. A mellett pedig egy fotel, amit fogalmam sincs, mire használt Harry, mert még sosem láttam benne semmit.

- Fáradt vagyok! – nyújtózkodott a fiú, majd egy nagyot ásított. Nem feledkezve meg a jó modorról, szája elé tartotta a kezét.

- Talán az éjszakáidat arra kéne használnod, hogy aludjál, nem pedig, hogy animét nézzél.

- Nagyszájú kisasszony, nem kéne hazamenned?

Ránéztem az órámra.

- Jó volna – álltam fel.

- Hazakísérlek.

- Köszi.

Csendben sétáltunk a lámpafénnyel szegélyezett utcán.

- Tudod… - törtem meg a hallgatást.

- Igen?

- A múltkor azt beszéltem Lisával, hogy a hétvégén nálatok alszom. De most, hogy Lisa beteg, nem tudom, hogy még áll-e az ajánlat.

- Kérlek szépen, Lisa hatalmas betegsége a kétoldalú iskolaundor. Szólok neki, hogy elbizonytalanodtál az ott-alvással kapcsolatban. Rögtön meggyógyul, és két másodperc múlva már telefonál is, hogy „mindenképp itt alszol, ha addig élek is!”

Halkan felnevettem. Igen, ez teljesen Lisára vallott volna.

- Akkor nem baj?

- Miért tőlem kérdezed? Eddig sose érdekelt a véleményem, hogy örülök-e annak, hogy nálunk alszol.

- Örülsz annak, hogy nálatok alszom?

- Ana, én mindig örülök annak, ha látlak – válaszolta komolyan.

Elpirultam. Ez a mondat jobban esett annál, mintha helyben szerelmet vallott volna.

- Nem itt laksz? – állt meg.

Meglepetten felnéztem rá. A házunk előtt állt, én pedig már két méterre eltávolodtam tőle.

- De. Bocsánat, elgondolkoztam.

- Vettem észre. Akkor…

- Akkor?

- Oyasumi, Ana-chan.

- Oyasumi, Harry-san.

3. nap

Már alig vártam, hogy végre elindulhassak az iskolába. Körülbelül hússzor átöltöztem, végül egy egyszerű, farmer-ing kombináció mellett döntöttem. Befontam hosszú, világosbarna hajamat, és kihúztam a szememet. Még azt is leellenőriztem, hogy minden cuccom megvan-e. Az idő azonban ellenem dolgozott, még egy bő negyed órám volt, hogy elinduljak. Így hát inkább a konyhába mentem, hogy előszedjem a tízóraimat, és bekapjak valamit reggelire. Anya és apa már rég elmentek dolgozni. Az én családom messze nem volt olyan gazdag, mint Harry és Lisa szülei. Apa orvos volt a közeli kórházban, munkájából adódóan szinte soha nem volt itthon. Anya egy bankban dolgozott, általában kora reggeltől délutánig bent volt. Így a reggeleket már évek óta egyedül töltöttem.

Tejet töltöttem a müzlimre, majd állva bekanalaztam a reggelimet, úgy néztem az utcán sétáló embereket. New York külvárosában laktunk, mégis rengeteg ember élt errefelé. A városban ritkán szoktam megfordulni, általában Lisa szokott elrángatni magával vásárolni. Én soha nem tehettem meg, hogy a drága boltokban bármit is vegyek, ezért világéletemben csak nézelődtem, és véleményeket mondtam a ruhákra, amiket barátnőm felpróbált.

Még öt percem volt indulásig, így lassan összeszedtem a holmimat, még egyszer megnéztem magam a tükörben, majd az órára pillantottam. Egy perc. Felkaptam a kulcsomat és a táskámat, majd kimentem. Kellemes, késő őszi idő volt, az ég kék volt és felhőmentes. A telefonomon gyorsan megnéztem az időjárás-jelentést. Majd bezártam a házat, és elindultam. Megnéztem az időt. Tökéletes.

- Szép telefon – jegyezte meg hirtelen mögöttem az imádott hang.

Harry a vállamra tette a kezét, én pedig rémülten lezártam a képernyőt.

- Sony Xperia Z? – kérdezte.

- Igen. Jó reggelt, Harry! – mosolyodtam el.

- Ohayou, Ana-chan! – vigyorgott le rám.

Egy fejjel magasabb volt nálam, bár én se voltam egy alacsony teremtés a 176 centimmel.

- Megnézhetem?

- Persze – adtam át neki a kincsemet. Sokáig spóroltam rá, ezért nagyon vigyáztam vele. Nem szoktam akárkinek a kezébe adni, féltem, hogy leejti és összetöri. Harry kezében azonban megbíztam. A gondolatra elvörösödtem.

- Jó kép – vigyorodott el Harry, és felém fordította a telefon képernyőjét.

Az arcom valószínűleg pipacsvörösre váltott. A képen én és Lisa pózoltunk, pizsamában, kócos hajjal, az ágyamon. Két héttel korábban készült a fotó, mikor Lisa nálunk aludt.

- Héé! – szégyenemben csak elkeseredetten próbáltam kikapni a kezéből a telefont.

- Most mi a bajod? Szerintem tényleg jó kép.

Szégyenlősen körbenéztem. New York dolgozó emberei nem törődtek velünk, ismerősöket se láttam a környéken, így végül megnyugodtam.

- Amúgy is, láttalak már pizsamában – jegyezte meg Harry fél perc múlva, továbbra is vigyorogva.

- Mégis mikor? – újra elvörösödtem.

- Mondjuk abból kifolyólag, hogy szinte minden hónapban nálunk alszol.

- Ja, tényleg – mosolyogtam zavartan.

Pár perc múlva visszaadta a telefont:

- Semmi meztelen vagy perverz kép?

- Mi bajod van? – kérdeztem döbbenten.

Harry vigyorogva megpaskolta forró arcomat.

- Nyugi, csak vicceltem. Te túl jó lány vagy ahhoz, hogy ilyen képeid legyenek.

Már teljesen zavarba jöttem. Vajon dicséretnek szánta, vagy gúnyból jegyezte meg?

- Tényleg Harry Smith a pasid? – ült le mellém matekon Alice Greene, akivel addig egy szót sem váltottam. Ezt annak tudtam be, hogy Charlotte legjobb barátnője volt.

- Ezt mégis honnan a francból veszed? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Charlotte mondta tegnap, hogy együtt lógtok, és ma is kettesben jöttetek suliba. Smároltatok már? – dőlt felém műszempilláit rezegtetve.

- Nem smároltunk, mert nem járunk. Eddig is együtt jöttünk iskolába. Amúgy pedig, kurvára nem áll jól neked ez az ártatlan szemezés. Nem fogsz vele se elcsábítani, se kiszedni belőlem azt, ami meg sem történt. Most pedig, takarodj Lisa helyéről. Ja ne!

Alice döbbenten nézett rám, és én is meglepődtem magamon. Nem csak azért, mert a suli mintatanulójaként elküldtem a bús francba az egyik osztálytársamat, hanem mert japánul mondtam neki búcsút.

Suli után ezt elmeséltem Lisának is, aki csak nevetett a történteken:

- Miről le nem maradok! Büszke vagyok rád, Ana!

Zavartan elmosolyodtam, majd leadtam neki a leckét.

Utána átmentem Harry szobájába, hogy folytassuk az animét.

A mostani négy rész után kezdtem rájönni a szabályokra, és már pár kártyára és képességére is emlékeztem. Harry láthatóan büszke volt arra, hogy sikeresen felvettem a történet cselekményét.

- Ana, ha végeztünk a sorozattal, megmutatom neked a YGOTAS-t is.

- YGOTAS? Az mi?

- Yu-Gi-Oh! The Abridged Series. Kurtított paródiasorozat. Végül is a 4Kids verzió paródiája, az ott használt nevekkel, szinkronnal, bakikkal. Mondjuk, ehhez a 4Kids verziót is ismerned kell…

- Nem gond, hétvégénként meg tudom nézni a 4Kids verziót. Így legalább látom a különbséget.

- Amúgy, tetszik?

- Igen – nevettem zavartan. Kezdtem megérteni, miért menekült folyton az animék világába Harry. Azonban arra is szerettem volna ráébreszteni, hogy ezzel nem oldja meg a problémáit.